Nyílt nap a Csapókertiben

Rendezvények 2024/2025

Február 5-én második alkalommal szerveztünk nyílt napot az iskolaválasztás előtt álló nagycsoportos óvodás gyerekeknek és szüleiknek. Folytatva a novemberben megkezdett hagyományt, most is interaktív, játékos, ismerkedős alkalomra vártuk az érdeklődő családokat. A délelőtt különlegességét a kézműves foglalkozások mellett Ostya, a terápiás kutya, Zümi, a robotméhecske bekapcsolódása a negyedik osztályosok és az ovisok közös munkájába jelentette. Az izgalmas magyar és angol nyelvű feladatok után a gyerekek mozgásos, ügyességi feladatokban is kipróbálhatták magukat a tanító nénik támogatásával. Az érkező és távozó látogatóinkat pedig a 7. évfolyamosok robotika szakkörösei ismertették meg a LEGO Mindstrome robotok világával. Ezen alkalommal is örömmel köszönthettük nagy számmal megjelent vendégeinket. A programok mellett lehetőség nyílt minden szülő számára betekinteni az iskolánkban folyó oktató-nevelő munka sokoldalúságába és beszélgetni az iskola vezetőjével és a tanítónénikkel. Köszönjük, hogy megtiszteltek jelenlétükkel!

Hencsei Zsuzsa
tanító