KEVE program – 1. évfolyam

Egyéb

A KEVE elnevezésű (Közlekedjünk együtt, vigyázzunk egymásra!) oktatói programban iskolánk első osztályos tanulói is aktívan részt vesznek. A tantermi órákon megtanulták a gyerekek, hogy a közlekedésben mire kell figyelni gyalogosként, kerékpárosként vagy utasként (ha például busszal érkeznek az iskolába). Az elméleti oktatás mellett ezen a héten rendőri segítséggel az intézmény melletti gyalogos-átkelőhelyen a megtanult ismereteket a valóságban is kipróbálhatták a kisdiákok, amit nagy-nagy lelkesedéssel tettek meg. Köszönjük Peti bácsi munkáját!
Oláh Erika
tanító